Autóápolás kisokos
Ahhoz, hogy kocsid ragyogjon, ne veszítsen értékéből és még sokáig szelhessétek együtt az
utakat, elengedhetetlen az ápolás, amit közel sem mindegy, hogyan csinálsz.
Éppen ezért, a következőkben eláruljuk Neked, hogy miként gondoskodhatsz a lehető
legjobban járművedről!
De először is, miért kell egyáltalán rendszeresen ápolni a kocsid?
Gondolj csak bele: Az autódat szinte minden nap használod és míg számodra védelmet nyújt,
az folyamatosan ki van téve a környezeti hatásoknak és szélsőségeknek. Eső, napsütés, szél,
az utakon haladva pedig elképesztő mennyiségű por, kosz verődik fel és ha még ez nem lenne
elég, a madarak és a bogarak sem kímélik a járművet.
Ezek pedig nem tűnnek el maguktól, sőt!
Amennyiben nem távolítod el őket, akkor az egyre
intenzívebb napsütés hatására, a kosz, a madárürülék és a bogárnyomok beleéghetnek a
karosszériába. Ráadásul az UV-sugárzás és a savas eső is képes nyomot hagyni. Ezeket pedig
akárhogy is próbálkozol, nem fogod tudni már eltűntetni.
Röviden tehát, a hibátlan, jó állapotú, gyönyörű kocsi érdekében, nem feledkezhetsz meg a
tisztításról!
Milyen gyakran kell sort keríteni minderre?
Ez természetesen függ attól, milyen gyakorisággal és terepen használod az járműved,
általánosságban viszont elmondhatjuk:
● Mindennapos igénybevételnél hetente 1-szer,
● Míg ritkább használatnál, havonta minimum 1-szer javasolt megejteni egy alapos
takarítást!
Hol és hogyan mosd le az autódat?
3 lehetőség áll előtted: Elmész egy gépi mosóba, esetleg egy önkiszolgáló autómosóba vagy
otthon végzed el mindezt.
Az első opciót ugyan sokan választják, de hidd el, amennyiben fontos számodra az kocsid,
messziről el kell kerülnöd a gépi mosókat. Ezek ugyanis könnyedén kárt tehetnek a
fényezésben, aminek a kijavítása súlyos összegekbe kerülhet.
Az önkiszolgáló autómosók használata jó választás lehet, főleg ha van védőbevonat az
autódon. Ebben az esetben, magasnyomású mosóval és tiszta vízzel a szennyeződések
jelentős részét el tudod távolítani. Azonban nem szabad megfeledkezi arról, hogy az
önkiszolgáló mosókban fellelhető előmosó habok, ugyan gyorsan oldják a makacs
szennyeződéseket, ám többnyire nem pH-semlegesek. Ezek pedig gyengíthetik a jármű
védőbevonatát. Ha pedig nincs a kocsidon bevonat vagy régebb óta ottlévő, komolyabb
szennyeződések találhatóak a karosszérián, akkor mindenképp szükséges lesz egy érintéses, kézi
mosás.
Az otthoni autómosás ugyan több időt vesz igénybe, de a megfelelő termékek használatával,
elképesztően hatásos tud lenni és egy kellemes időtöltés is.
Ehhez nélkülözhetetlen egy pH-semleges autósampon, egy
minőségi mosószivacs vagy kesztyű és egy törölköző, amellyel szárazra törölheted a felületet.
Ez az alapfelszerelés, amelyet egytől-egyig megtalálsz kínálatunkban.
A tökéletes végeredményhez továbbá jó ötlet lehet, otthonra is beszerezned egy
magasnyomású mosót.
Néhány tanács az otthoni autótisztításhoz:
● Kizárólag hűvös felületen dolgozz és tűző napon sose mosd az autódat!
● Előmosó habot csak akkor használj, ha nincs bevonat a kocsidon. Amennyiben van
rajta, de mégis szeretnéd használni, akkor pH-semleges anyaggal tedd meg!
● Mindig részletekben haladj a tisztítással! Ez azt jelenti, hogy a legtisztább részektől
haladj a szennyezettebbekig, hogy biztosan ne vidd át a piszkot a megtisztított
területekre.
● Érdemes kétvödrös megoldással mosni a járművet! Vagyis az egyik vödör jó
minőségű, pH-semleges autósamponos vizet tartalmazzon, míg a másikban tiszta víz
legyen és lehetőleg használj ülepítőrácsot, hogy a szennyeződést ne juttasd vissza.
● Mindig fentről lefelé haladj az autón, a tetőtől a kerekekig!
● Használj speciális autókozmetikai szereket és ecsetet, ha a felni nagyon koszos!
● Ne hagyd rászáradni a sampont a felületre, mindig mosd le és töröld szárazra a
karosszériát!
Okozhatsz-e kárt azzal, hogy sokszor mosod le az autód?
A megfelelő anyagok használatával szinte lehetetlen, hogy megsértsd a járműved! Persze
szélsőséges esetben előfordulhat, hogy valamilyen mértékben csökken a lakkozás élettartama,
de emiatt nem kell aggódnod.
Mi történik, ha csak ritkán, több havonta mosod le a kocsid?
Megértjük azt, hogy nincs feltétlenül időd minden héten letakarítani az autódat, azonban
ahogy fent is írtunk, havonta egyszer fontos erre sort kerítened. Ha ez nem történik meg,
gyakorlatilag kiteszed a felületet a szennyeződések beleégésének, az UV sugárzásnak és a
savas esők hatásának, amik szépen, fokozatosan károsítják a lakkréteget. A szennyeződéseket
csak sokkal több munkával és nagyobb mechanikus dörzsöléssel tudod majd eltávolítani, ami
tovább sértheti már a lakkozást is. Így elveszhet a járműved fénye és a karosszéria egyre
mélyebben fog roncsolódni.
Reméljük, hogy blogcikkünkkel sikerült egy kis iránymutatást adnunk ahhoz, hogyan
gondoskodj a kocsidról. Ha érdekel több még a témával kapcsolatban, maradj résen, mert
hamarosan érkezünk még hasonlóan hasznos és érdekes írásokkal! Kínálatunkban pedig
megtalálsz mindent, ami a könnyű és hatékony autóápoláshoz kell!
Amennyiben szükséged van a számodra megfelelő termékek kiválasztásában segítségre, ügyfélszolgálatunk áll rendelkezésedre!
Kövess bennünket TiktTok csatornánkon is (autobirodalom.hu), ahol sok-sok bemutató videót találsz :)